Digitális platformok az EU-ban: Az Airbnb jogi státusza: magyarázat az Airbnb jogi státuszára

A digitális platformok besorolása a húszas években sarkalatos jogi kérdéssé vált, különösen azokban az ágazatokban, ahol a hagyományos szabályozási keretek keresztezik egymást a technológiai innovációval. Az egyik legvitatottabb kérdés, hogy az Airbnb-hez hasonló platformokat a 2015/1535 irányelv35 értelmében pusztán "információs társadalmi szolgáltatásoknak" kell-e tekinteni, vagy az ingatlan- és vendéglátó-ipari szolgáltatásokra vonatkozó nemzeti szabályozás hatálya alá kell-e vonni őket, hogy úgymond végszolgáltatóknak minősüljenek. Ez a megkülönböztetés befolyásolja az ilyen platformokra rótt kötelezettségeket és azt, hogy a nemzeti hatóságok milyen mértékben szabályozhatják működésüket.

Az EU szabályozási kerete

A 2015/1535 irányelv meghatározása szerint az "információs társadalommal összefüggő szolgáltatás":

1. Díjazás ellenében,
2. Távolról,
3. Elektronikus úton,
4. A címzett egyedi kérésére.

Az uniós tagállamok általában nem szabhatnak önkényes korlátozásokat az ilyen szolgáltatásokra, beleértve a szolgáltatók előzetes engedélyezésének vagy engedélyezésének megkövetelését, kivéve kivételes esetekben, az Európai Bizottság értesítésével járó különleges eljárást követően.

Ezzel szemben az e besoroláson kívül eső szolgáltatásokra, mint például az ingatlanbérbeadás vagy a vendéglátás, nemzeti szabályozás vonatkozhat, beleértve az engedélyezést, az adózást és az ingatlanhasználatot szabályozó helyi törvényeknek való megfelelést. Ezek a követelmények az EU-n belül országonként eltérőek.

Az Airbnb-ügy: jogi vizsgálat (C-390/18)

2019 decemberében az Európai Unió Bírósága (EUB) foglalkozott ezzel a kérdéssel a következő ítéletében Airbnb Írország UC kontra AHTOP (C-390/18. sz. ügy). Az ügy egy francia turisztikai szövetség, az AHTOP által benyújtott kereset alapján indult, amely azzal érvelt, hogy az Airbnb-re az ingatlanügynökökre vonatkozó nemzeti szabályozásnak kell vonatkoznia.

Az EUB az Airbnb javára döntött, arra a következtetésre jutva, hogy elsődleges szolgáltatása nem ingatlanszolgáltatás, hanem "információs társadalmi szolgáltatás" nyújtása. A Bíróság több kulcsfontosságú tényező alapján jutott erre a következtetésre:

1. Az Airbnb egy digitális platformon keresztül közvetít a vendéglátók és a vendégek között.
2. Nem állapít meg bérleti díjakat, és nem ír elő konkrét bérleti szerződési feltételeket. Nem vesz részt a végtermék összetételében. 
3. Nem tulajdonosa és nem kezeli a platformján felsorolt ingatlanokat.
4. Közvetlenül nem nyújt vendéglátási szolgáltatásokat, például takarítást, karbantartást vagy recepciót.
5. A helyi törvényeknek való megfelelésen túlmenően nem írja elő a vendéglátók számára külön engedélyek vagy képesítések megszerzését.

E tényezők alapján a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Airbnb elsődleges szolgáltatása a közvetítés, és megkülönböztethető a tényleges bérbeadási szolgáltatásnyújtástól, ezért információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak kell minősíteni. Ennek eredményeképpen az Airbnb élvezi a 2000/31 irányelv (elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) által nyújtott védelmet, amely korlátozza a tagállamok azon lehetőségét, hogy korlátozó szabályokat vezessenek be az uniós értesítési eljárások betartása nélkül.

A digitális platformokra gyakorolt hatások

Az EUB döntése jelentős következményekkel jár a szálláshely- és szolgáltatási ágazatban működő digitális platformokra nézve. Az Uberrel ellentétben, amelyet közlekedési szolgáltatásnak minősítettek, és nem ismerték el ISS-nek, mivel részt vesz az ár- és termékalakításban, valamint ellenőrzést gyakorol a sofőrök és a viteldíjak felett, az Airbnb nem gyakorol hasonló ellenőrzést az ingatlantulajdonosok és a bérleti feltételek felett, és az Airbnb nem ellenőrzi az árakat. Ezért inkább közvetítőként, mint ingatlanszolgáltatóként ismerték el.

Ez a döntés azonban nem vonatkozik minden platformra. A besorolás meghatározott kritériumoktól függ, többek között a következőktől:

1. A platform gyakorol-e ellenőrzést a szolgáltatók felett (pl. árak meghatározása, feltételek diktálása vagy a műveletek irányítása).
2. A platform a partnerkeresésen túl nyújt-e közvetlenül alapvető szolgáltatásokat (pl. eszközök birtoklása, szállítás vagy bérlemény fenntartása).
3. A szolgáltatók (pl. hosztok vagy járművezetők) a platformon kívül is működhetnek-e önállóan.
4. Megkísérli-e a szolgáltató kijátszani az alkalmazandó (engedélyezésre, nyilvántartásba vételre stb. vonatkozó) jogszabályokat.

A Bíróság más ügyekben, például az Uber esetében, ahol a vállalatot a közlekedési szolgáltatások szervezésében és nyújtásában játszott alapvető szerepet, másképp döntött. Hasonlóképpen, a Star Taxi alkalmazás ügyben az EUB megvizsgálta egy fuvarmegosztó alkalmazás szerepét, és megállapította, hogy az információs szolgáltatásnak vagy közlekedési szolgáltatónak minősül.

A digitális platformok jogi besorolása tehát nagymértékben függ működési modelljüktől és a szolgáltatók feletti ellenőrzés szintjétől. Az Airbnb-ügy azt mutatja, hogy az elsősorban közvetítőként működő platformok, amelyek nem határozzák meg az árakat és nem diktálják a szolgáltatás alapvető feltételeit, az uniós jog értelmében információs társadalmi szolgáltatásnak minősülhetnek. A szolgáltatásnyújtás felett jelentős ellenőrzést gyakorló platformok - mint például az Uber - azonban szigorúbb nemzeti szabályozás alá eső szolgáltatóknak minősülhetnek.